Hamarosan itt a Húsvét! Általában textil és persze tojás dekorációt használok az otthonunk húsvéti díszbe öltöztetéséhez, de idén szerettem volna fából készült nyuszikat is.

Olyat nem találtam, amilyenre vágytam, így sajátkezűleg kellett elkészítenem. Vagyis a férjem kezével, mert én sajnos nem tudom használni a dekopír fűrészt. Tavaly konzervdobozból készítettem tojástartókat, amiket idén is fel fogok használni, és szerintem a megálmodott nyuszijaim nagyon jól fognak illeni.

A munkamenet tehát a következő:

Először is kinyomtattam egy nyuszi fejet A/4 -es méretben, ez a kisebbik nyuszi. A nagyobbik nyuszihoz egy tálkát használtam sablonnak. A tálka adta a nyuszi arcát, a füleket szabadkézzel rajzoltam hozzá. A sablon alapján egy fa lapra átmásoltam a fejeket. Ehhez én egy megmaradt fenyő polcdarabot használtam.

Ezután szépen megkértem a férjem, hogy vágja ki a nyuszikat. Ezt követte a felület és az élek csiszolása, majd portalanítottam. Már úgy értem, hogy a kivágott fejecskéket.

Én szerettem volna egy kis színt is adni a fának, úgyhogy fapáccal pácoltam, de maradhat natúr is, vagy bármilyen színre festheted.

Most nem gondoltam túl kidíszíteni az elkészült nyuszikat, de jól illik hozzá száraz virág is.

A bejárat mellé is készült egy másik nyuszi, amihez szintén használt faanyag adta az alapanyagot. Sajnos erről nem készült munkafolyamat fotó, de ugyanaz a menet mint az előzőnél.

A sablont kinyomtattam A/3-s méretben. Felrajzoltam a részleteiben a nyuszit a fára. Ezeket szintin a férjem kivágta, csiszolta, én portalanítottam, majd ragasztóval összeillesztettem az egyes részeket. Egy kis lécre ráragasztottam, hogy megálljon a helyén.

Amikor megszáradt a ragasztó lefestettem, és egy jutaszalag masnit kapott.

Ezután kikerült a a bejárati ajtó mellé, hogy fogadhassa a hozzánk érkezőket.

Ami tetszik ebben az ötletben, hogy el tudom tenni, jövőre pedig ismét az asztal dísze lehet.

Szerintem nagyon cukik lettek! Próbáljátok ki ti is, a siker garantált.

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, ha megosztod másokkal is. Köszönöm, hogy meglátogattál, térj be hozzám máskor is!

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük